hat logo besz

2019. október 13-16. között a Határtalanul! program keretén belül erdélyi kiránduláson vettünk részt.

Az első napon Nagykárolyba mentünk, ahol a kastélyban lévő kiállítást néztük meg, majd megkoszorúztuk Petőfi Sándor szobrát. Ezután a nagybányai Ásványtani Múzeum csodálatos ásványaiban gyönyörködtünk, majd utunk szállásunkra, Koltóra vezetett.

Petofi

Másnap reggel Teleki Sándor sírjához mentünk, majd a Vajda forrás vizét kóstoltuk meg. A koltói kastély parkjában Szendrey Júlia és Petőfi Sándor szobránál elszavaltuk a Szeptember végén című költeményt. Délután a Gróf Teleki házát ismerhettük meg Nagybányán. Majd a történelmi belvárosban csoportokba rendeződve kerestük meg a nevezetességeket a helyiek segítségével. Az estét táncházzal zártuk.            

  tanchaz

A harmadik nap Szatmárnémetiben a Püspöki palotát látogattuk meg, majd szalagot helyeztünk Petőfi és Kölcsey szobrához. A kirándulás legszebb része volt, amikor Székelyhídra a Gyermek Jézus Otthonba elvittük iskolánk adományát, majd együtt játszottunk az ott lakó gyerekekkel.  Utolsó éjszakánkat Nagyszalontán, a Böjte atya alapítványa által működtetett otthonban töltöttük (ahol az egész osztály egy szobában aludt).

arany

 

Hazavezető utunk során, Nagyszalontán felkerestük a város Arany János költővel kapcsolatos emlékhelyeit, a szülőházát, a Csonkatornyot. Utunk végén megtekintettük a Római Katolikus Székesegyházat és annak kiállítását. Sok szép élménnyel gazdagodva indultunk haza.  

 szentlaszlo

                                                                                            

Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a csodálatos kiránduláson.

 

Berényi Bianka, Onda Evelin

 

73458981 761876797593391 6611551159427530752 o

 

hat logo01