ARANY JÁNOS (1817-1882)

Arany János 1817. március 2-án született Bihar megyének ma Romániához tartozó, Nagyszalonta nevű községében. Apja, Arany György olyan családból származott, amely Bocskaitól kapta a nemességet, a hajdúk letelepítésekor. Arany János születésekor Arany György és Megyeri Sára már egyáltalán nem fiatal. János leánytestvére asszony, a többi gyerek pedig halott, amikor ő születik. Előrehaladott koruk s szegénységük miatt a szülők hamarosan rászorulnak fiuk támogatására. Tizennégy éves korában Arany segédtanítói állást szerzett. Keresményeiből félre tudott tenni annyit, hogy 1833 őszén beiratkozhatott a debreceni református kollégiumba. A második debreceni tanév a romantikus művészpályák esztendeje. Beállt színésznek, majd - amikor a debreceni társulat szétesett - vándorszínésznek.

Szalontára való visszaérkezése után lett parasztközössége értelmiségi vezetője, ügyintézője: segédtanító egy közeli helységben, majd "kis nótárius" (másodjegyző) szülőföldjén, az óriási faluban, Nagyszalontán. Helybeli feleséget választott: Ercsey Juliannát. A másodjegyzői állással kétszobás szolgálati lakás is járt: erre már lehetett családot alapítani.

Arany igazi autodidakta volt. Az a hatalmas klasszikus műveltség, amit másfél évtized alatt magába szívott, számára személyesebben, mélyebben és másként lett érzés- és ítéletformáló, személyiségformáló, mint akiknek az iskola éppen akkor divatos romantikus-liberális válogatása közvetítette.

A hatvanas évek elején egy sor változás következett be a költő életében. 1858-ban az Akadémia tagjává választotta. 1860 őszén elfogadta a Kisfaludy Társaság igazgatói tisztét, fölhagyott nagykőrösi tanári állásával és Pestre költözött. Arany nagy tervekkel érkezik Pestre. Rendkívül magas színvonalú folyóiratot szerkeszt Koszorú címmel. A szerkesztői munka megnöveli látókörét. A Kisfaludy Társaság igazgatójaként fáradhatatlanul szervezte a felolvasói üléseket, gondozta a kiadványokat. 1865-ben elfogadta az Akadémia jelölését a titkári posztra. A két évre tervezett hivatalvállalásból tizenkét esztendő lett. Ebben szerepet játszott a magánéletében őt ért csapássorozat, ami végképp emberkerülővé tette. Fölöslegesnek hitte a nemzeti költő szerepét a kiegyezést követően, hirtelen légüres térben találta magát, teljesen elszigetelődve. 1867-ben, a király megkoronázásakor a legmagasabb kitüntetéssel, a Szent István-rend keresztjével tüntették ki.

1877-ben újra megszólalt költőként. Immár magának szánta verseit - így született meg az Őszikék cím alatt összefoglalt ciklus, a híres "Kapcsos Könyv"-be bejegyzett lírai darabok, életképek és balladák páratlanul szép gyűjteménye. A versekből csak néhányat publikált Arany - azokat is úgy kellett kikönyörögniük tőle a lapszerkesztőknek - s nem fogadott el értük honoráriumot. 1879-ben több évtizedes küzdelmére tett pontot a Toldi-trilógia középső részének, a Toldi szerelmének befejezésével. Úgy érezte: nagyon megkésett vele; a közönség ízlése időközben nagyon megváltozhatott. A Toldi szerelmét saját költségén engedte csak kinyomtatni, kis példányszámban. Szerette volna más töredékeit is befejezéshez juttatni, 1881-ben a Csaba királyfi két énekével készült el, holott már évek óta olvasni se látott. Petőfi szobrának felavatására már nem mehetett el, 1882. október 22-én hunyt el. Öregkori vallomásai aggastyánt sejtetnek, holott csak 65. esztendejét töltötte be.